A bölcsészettudomány új eszközei: a bioarcheológia és bioszociális régészet
A régészet szó hallatán a történelem iránt érdeklődő nagyközönség lelki szemei előtt minden bizonnyal elsőként a csontvázat ecsettel tisztogató tudós képe jelenik meg, de valószínűleg sokaknak eszébe jut az örök kincskereső Indiana Jones is. De milyen tudomány a modern régészet valójában? Közép-Európában hagyományosan a történettudomány része, olykor ez utóbbi segédtudományának is tartják. Ugyanakkor módszereit inkább a természettudományoktól, elsősorban a geológiától vette át. Emellett számos természettudomány eredményeit is felhasználjuk, ahogyan erről a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényein a Régészeti Intézet munkatársai több alkalommal beszámoltak. A radiokarbon kormeghatározás, az egykori étrend és a vándorlások elemzését segítő izotópgeokémia és archeogenetika, a települések és sírok megtalálásában egyre sikeresebben alkalmazott geofizika, a betegségeket kimutató patológia folyamatosan finomodó módszereinek a régészetben történő alkalmazása nyomán számos információhoz jut, de mit is kezd ezzel a régész? Csak össze kell illeszteni a képet, nincs is több feladat?
A kérdés az MTA BTK Régészeti Intézet Lendület Mobilitás kutatócsoportja számára is aktuális, ahol a bronzkori változásokat számos diszciplína együttműködésével elemezzük. A bronzkorról a legtöbben talán a mükénéi és trójai hősökre asszociálnak. Kutatócsoportunk e hősökénél valamivel korábbi időszak, a bronzkor első ezer évének történetével, a Kr. e. 2500 és 1500 között hazánkban élt népek életével foglalkozik, kisebb kitekintéssel a későbbi évszázadokra.
Olyan közösségeket vizsgálunk, amelyeknél a temetkezési szokások, a településszerkezet változása, vagy az anyagi kultúra elemeinek hagyományos régészeti elemzése alapján kisebb-nagyobb migrációkat, „idegen” csoportok a mai Magyarországon való megjelenését feltételezte a régészettudomány (pl. harang alakú edények kultúrája, halomsíros kultúra). Az emberi vándorlásokat kimutató populációgenetikai események mellett a rokoni kapcsolatok, ezen keresztül a társadalom felépítésének megismerésére is törekszünk. A települések, lakóházak, és a bronz tárgyak vizsgálata a hétköznapi élet színtereibe, és a kisebb-nagyobb falvak közötti hierarchikus viszonyokba enged bepillantást.
Ahogy napjainkban is látjuk, a migráció igen fontos társadalmi stratégia, melyet az emberek egyénenként és közösségenként is gyakran alkalmaznak problémáik megoldására, helyzetük javítására. Ennek kutatását segíti az új, komplex tudományág, a bioarcheológia az emberi maradványok részletes biológiai és régészeti elemzésével, melynek révén kisebb közösségek, egy-egy egyén történetének megrajzolására is lehetőség nyílik. Kutatócsoportunk bekapcsolódott az MTA BTK Régészeti Intézet a Harvard Medical School Genetikai Tanszékével közösen indított genomikai projektbe, mely igazolhatja a korábbi kutatások alapján csak sejtett, hazánkat érintő keleti és nyugati népmozgásokat, s az eredmények segítségével olyan össz-európai kutatási kérdések megválaszolásában veszünk részt, mint amilyen az indoeurópai népek vándorlása – ahogyan ezt a Nature-ben kutatócsoportunk tagjainak társszerzőségével tavaly napvilágot látott két tanulmány is mutatja (Allentoft et al. 2015, Haak et al. 2015).
Hogy mi mindent deríthet ki a biorégészet, arra jó példa a Kr. e. 1500-1300 között a földbe került dániai tölgyfakoporsós sírok közül talán legjobban ismert fiatal nő, az „egtvedi lány” temetkezésének kutatása. A Jütland félsziget déli részén 1921-ben előkerült sír érdekessége, hogy a tölgyfakoporsó savas kémhatása szokatlan módon megőrizte a 16-18 éves lány teljes ruházatát, és teste egyes részeit. A zsinóros szoknyában, az övet díszítő, bronzból készült napkoronggal eltemetett nő a bronzkor egyik szimbóluma, 2011-ben a Dán Nemzeti Múzeum kutatási projektjéhez kapcsolódva még Facebook oldalt is készítettek neki. A lány fogai, ápolt körmei, és szőke haja maradványaiból a 2015-ben a Nature-ben publikált vizsgálatok megállapították, hogy a fiatal nő nem Dániában született, hiszen a kisgyermekkorban kinőtt első rágófogának stroncium izotópos elemzéséből nyert adat eltér sírja földjének stroncium izotóp arányától. A ruhájának, és takarójának alapanyagául szolgáló gyapjú és a teste alá tett marhabőr sem a mai Dánia területéről származik. A sírból előkerült bronztőrök és a stabilizotópos adatok alapján a fiatal lány legvalószínűbben a mai délnyugat-németországi Fekete-erdő területéről érkezhetett. Életének utolsó két évében sokat utazott; a dán kutatók szerint diplomáciai házassága révén így ápolta az említett két térség közösségeinek kapcsolatait.
Hasonló kérdésekre (mikor élt, milyen egészségi körülmények között, hol készültek a mellé temetett tárgyak) keressük a választ a magyarországi bronzkori temetkezések, például a balatonakali határában az 1960-as években előkerült rangos férfi maradványainak elemzése során. Sajnos e sír nem régész ásója nyomán, hanem egy építkezéskor látott napvilágot, de a korszakban kiemelkedően nagyszámú bronz eszköz és fegyver, valamint az arany hajkarika rangos temetkezésre utalt (Torma 1978). Szerencsére a veszprémi Laczkó Dezső múzeumba bekerültek a rendkívül töredékes csontok (a csontvázon szürkével jelzett néhány darab), s a maradványok eddigi vizsgálatából számos részletet megállapíthattunk. Az embertani elemzés szerint egy 55-60 év körüli férfi feküdt a sírban. A találó leírása és a bronztárgyak korróziója által a csontokon okozott zöldes elszíneződés (patina) segítségével a csontváz és a mellékletek eredeti elhelyezkedését is megkíséreltük rekonstruálni. Az MTA Energiatudományi Kutatóintézettel és a Wigner Fizikai Kutatóintézettel együttműködve módunk nyílt a fém tárgyak elemzésére. A formája alapján észak-németországi kapcsolatokat mutató balta nyersanyaga a fémvizsgálat szerint eltér a sír többi tárgyának anyagától, ami megerősíti azt a korábbi feltételezést, hogy távolsági cserekereskedelem eredményeként kerülthetett a férfi tulajdonába. A nyersanyag eredetének pontosabb megjelölését a mannheimi CEZA laboratóriumban végzendő ólomizotóp analízistől várjuk. A folyamatban levő DNS és stabilizotópos vizsgálat azt is elárulhatja majd, hogy az idős férfi a Balaton térségében született-e, vagy távoli területről érkezett a Dunántúlra. Az MTA ATOMKI Hertelendi Ede Környezetanalitikai Laboratóriumában megállapították, hogy a férfit Kr. e. 1950-1900 táján helyezték örök nyugalomra. A debreceni laborral együttműködésben a projekt során számos további, a korszakban hiánypótló radiokarbon dátum készül, hozzájárulva a legutóbbi időkben publikált közép-európai abszolút kronológiai kutatásokhoz (Stockhammer et al. 2015).
Az előadás második részében egy különleges leletcsoport példáján keresztül megmutatjuk, hogyan folytatható a bioszociális elemzés. A bronzkor folyamán az egyszerű korhasztásos rítustól a hamvasztáson át a gazdag, kőkamrás halomsírokig számos temetkezési szokással találkozunk. Egyre gyakoribb azonban, hogy mind a középső, mind pedig a késő bronzkorban a „hagyományos” temetőkön kívül is kerülnek elő emberi maradványok, elsősorban települések gödreiben. Vajon kik lehettek ezek az emberek, és miért nem kerültek a temetőkbe? Idegenek, esetleg valamilyen oknál fogva kitaszítottak lehettek? Vagy a válasz nem is ilyen egyszerű és valami egészen másról van szó?
E különlegesnek tűnő leletek értelmezése során a hagyományos régészeti módszereken túl számos más vizsgálat elvégzésére is szükség van. Ilyen lehet például az objektumok betöltésének ún. talaj-mikromorfológiai elemzése, melynek során a talajból vett mintákból készült vékonycsiszolatokat mikroszkóp alatt vizsgáljuk. Ezzel a módszerrel megállapíthatjuk például, hogy az adott gödör nyitva állt-e a holttestek behelyezése után (erre utalnak az eső által bemosott, szél által behordott mikrorétegek), vagy például azt, hogy az összekeveredett csontokat máshonnan ásták ki, és az eredeti közegből származó földdel együtt temették el újra. Hasznosak lehetnek az emberi maradványokon és a kísérőleleteken egyaránt elvégezhető, a fentiekben már említett stabil izotópos-, DNS-, C14 analízisek is.
A különböző vizsgálatokból nyert adatokat az értelmezés során foglaljuk rendszerbe. Célunk az, hogy esetlegesen ismétlődő mintázatokat keressünk a régészeti leletanyagban (pl. adott életkor, nem és kontextus, esetleg kísérőlelet gyakori társítása). A fokozatosan bővülő adatbázis és az egyre rendezettebb mozaikdarabkák végül egy olyan egységgé állnak össze, melyekből akár kognitív régészeti – az egykori emberi gondolkodásra utaló – következtetéseket is levonhatunk.
Az elemzést minden esetben a legkisebb egység, azaz az elhunyt szintjén kezdjük. Vizsgáljuk az egyén identitására, társadalmi státuszára, életkörülményeire, esetleg halálának okára vonatkozó fizikai antropológiai adatokat (nem- és életkor szerinti megkülönböztetés, sérülésnyom, hiánybetegség, egyéb jellegzetesség van-e), illetve az elhunythoz tartozó viseleti elemeket. A kapott eredményeket a „klasszikus” temetőkben megfigyelhető jellegzetességekkel is összevetjük. A késő bronzkori leletanyag esetében például kiderült, hogy a települések gödreibe került halottak mellett csak a legegyszerűbb, hétköznapi viselet elemei találhatóak meg, vagy hogy a nőket és a gyermekeket gyakran az oldalukra fordították, míg a férfiakat legtöbbször valamelyik fő égtáj irányába fektették. Következő lépésként minden olyan régészeti nyomot elemzünk, amely a holttesttel/emberi maradványokkal való egykori (akár több, különböző időben történt) bánásmódra utal. A halott irányítása, fektetésének módja, kísérőleletei, az emberi maradványok állapota, testrészek megléte, a halál bekövetkezte előtti és utáni manipulációk nyomai mind egyformán hozzájárulnak az emberi maradványok elhelyezéséhez kapcsolódó eseménysorok rekonstrukciójához. Vizsgáljuk azt is, hogy az emberi maradványokat tartalmazó objektumot kifejezetten azok elhelyezése céljából ásták-e, vagy pedig már meglévő gödröt használtak fel a deponálásra. A maradványok elhelyezkedése alapján általában következtetni lehet arra is, hogy a tetemmel együtt valaki leereszkedett az objektumba és ott gondosan eligazította azt, esetleg, hogy a maradványokat becsomagolták valamibe, vagy egyszerűen bedobták őket a gödörbe.
A Kr. e. 1300-800-ig terjedő időszakban kiderült, hogy az emberi maradványokat szinte minden esetben felhagyott tárológödrökbe helyezték, és háztartási hulladékot is tartalmazó földdel temették be. A holttestek deponálása előtt igen sokszor végeztek valamilyen égetéssel járó tevékenységet, melynek nyomait (hamus rétegeket, égett tárgyakat vagy csontokat) az objektumokban is megtaláljuk. Sokszor került a halottak mellé őrlőkő és szándékosan összetört kerámiaedény – mindkettőnek valószínűleg erős szimbolikus jelentése lehetett. Mindezeket követően megvizsgáljuk, hogy az emberi maradványokat tartalmazó objektumok a lelőhelyen, pontosabban a rekonstruálható településszerkezeten belül pontosan hol helyezkedtek el. Ez tágabb értelemben a tevékenységi zónák és a telep horizontális rétegződésének meghatározását igényli.
A mikroregionális és regionális különbségeket is elemezzük, melyhez ismét multidiszciplináris kutatásokra van szükség. Térképes adatbázisban összegezzük a mintaterület adott korszakba sorolható lelőhelyeit, vizsgálva a temetkezőhelyek és a településen belül előforduló emberi maradványok lelőhelyének településhálózatban elfoglalt helyét is.
Az egymásra épülő elemzési szintek a fokozatosan bővülő, egyre tágabb kontextus megismerését eredményezik. A különböző tényezők mikroszintű, összehasonlító vizsgálatával előbb a depozíciós folyamat rekonstrukciójához, az egyes esetek összehasonlításával pedig a jelenség univerzálisabb értelmezéséhez juthatunk el. Amennyiben az eredmények lehetővé teszik, a teljes kutatássorozat végére lehetőség nyílik az egykori szociokulturális/kognitív mozgatórugók feltérképezésére is, és talán arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy az elhunytak, illetve a holttestek maradványainak településen belül való elhelyezése a „hagyományos” temetkezési rítus részét, annak egy állomását alkotta-e, vagy attól teljesen független.
Mindebből láthatjuk, hogy a bioarcheológia a korabeli ember életmódja szempontjából kiemelkedő forráscsoportot ad számunkra, melyet a Lendület program segítségével ki is tudunk aknázni. A bevezetőben vázolt kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy a régész feladata a természettudományos eredmények megismerésével nem véget ér, hanem éppen, hogy elkezdődik, hiszen a régészettudomány végső célja az ember, mint társadalmi lény megismerése.
Kiss Viktória – Király Ágnes
Az előadás a 2016. november 17-én „A Lendület-program a bölcsészettudományokban” című tudományos ülésnapon hangzott el.
Irodalom:
Allentoft, M.E., Sikora, M., Sjögren, K.G., Rasmussen, S., Rasmussen, M., Stenderup, J., Damgaard, P.B., Schroeder, H., Ahlström, T., Vinner, L., Malaspinas, A.S., Margaryan, A., Higham, T., Chivall, D., Lynnerup, N., Harvig, L., Baron, J., Della Casa, P., Dąbrowski, P., Duffy, P.R., Ebel, A.V., Epimakhov, A., Frei, K., Furmanek, M., Gralak, T., Gromov, A., Gronkiewicz, S., Grupe, G., Hajdu, T., Jarysz, R., Khartanovich, V., Khokhlov, A., Kiss, V., Kolář, J., Kriiska, A., Lasak, I., Longhi, C., McGlynn, G., Merkevicius, A., Merkyte, I., Metspalu, M., Mkrtchyan, R., Moiseyev, V., Paja, L., Pálfi, G., Pokutta, D., Pospieszny, Ł., Price, T.D., Saag, L., Sablin, M., Shishlina, N., Smrčka, V., Soenov, V.I., Szeverényi, V., Tóth, G., Trifanova, S.V., Varul, L., Vicze, M., Yepiskoposyan, L., Zhitenev, V., Orlando, L. Sicheritz-Pontén, T., Brunak, S., Nielsen, R., Kristiansen, K., Willerslev, E.: Population genomics of Bronze Age Eurasia. Nature 522 (2015) 167-172.
Bánffy E.: Mi az idő? Titok. A mai magyar régészeti kutatás helyzetéről. Magyar Tudomány 2004/11, 1240–1245.
Frei, K. M., Mannering, U., Kristiansen, K. Allentoft, M. E., Wilson, A. S., Skals, I., Tridico, S., Nosch, M. L., Willerslev, E., Clarke, L., Frei, R.: Tracing the dynamic life story of a Bronze Age Female. Nature Scientific Reports 5 (2015), Article number: 10431
Haak, W., Lazaridis, I., Patterson, N., Rohland, N., Mallick, S., Llamas, B., Brandt, G., Nordenfelt, S., Harney, E., Stewardson, K., Fu, Q., Mittnik, A., Bánffy, E., Economou, C., Francken, M., Friederich, S., Pena, R. G., Hallgren, F., Khartanovich, V., Khokhlov, A., Kunst, M., Kuznetsov, P., Meller, H., Mochalov, O., Moiseyev, V., Nicklisch, N., Pichler, S.L., Risch, R., Rojo Guerra, M.A., Roth, C., Szécsényi-Nagy, A., Wahl, J., Meyer, M., Krause, J., Brown, D., Anthony, D., Cooper, A., Alt, K.W., Reich, D.: Massive migration from the steppe was a source for Indo-European languages in Europe. Nature 522 (2015) 207–211.
http://humanities.ku.dk/news/2015/the_bronze_age_egtved_girl_was_not_danish/
Stockhammer, P. W., Massy, K., Knipper, C., Friedrich, R., Kromer, B., Lindauer, S., Radosavljevic, J., Wittenborn, F., Krause J.: Rewriting the Central European Early Bronze Age Chronology: Evidence from Large-Scale Radiocarbon Dating. PloS One 10 (2015): e0139705
Torma, I.: A balatonakali bronzkori sír (Das bronzezeitliche Grab in Balatonakali). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13 (1978) 15–24.
Weiss-Krejci, E.: The Formation of Mortuary Deposits. Implications for Understanding Mortuary Behaviors of Past Populations. In: S. C. Agarwal/B. A. Glencross (eds.), Social Bioarchaeology (Chichester 2011) 68–106.
