MΩMOΣ – Őskoros Kutatók 10. Összejövetele: a technológia régészete
(Csoportkép: „Matrica” Múzeum)
2017. április 6-8. között Százhalombattán került megrendezésre a jubileumi, 10. MΩMOΣ – Őskoros Kutatók Összejövetele konferencia, melynek idei témája a technológia régészete volt. A háromnapos eseményen 7 témakörben összesen 37 előadás hangzott el, kutatócsoportunkat 5 prezentáció is képviselte.
A konferencia nyitónapján a ritualitás technikái témakörben fiatal kutatónk, Király Ágnes a gyászfeldolgozás pszichológiai, szociobiológiai és evolúciós aspektusairól, valamint a bronzkori temetkezések kognitív kutatásának lehetséges új irányairól tartott előadást.
A rendezvény második napján a Miskolci Egyetem Archeometallurgiai Kutatócsoportjával és a Debreceni Egyetem Szilárdtestfizikai tanszékével közös kutatásainkat, a kora és középső bronzkori réz- és bronztárgyak előállításának szélesebb összefüggéseit Gyöngyösi Szilvia mutatta be.
Ugyanaznap délután másik fiatal kutatónk, Melis Eszter egy északnyugat-dunántúli síregyüttes kapcsán a bronzkori fémműves sírokat, valamint a réz- és bronzmegmunkálással foglalkozó kézművesekről eddig rendelkezésre álló információkat foglalta össze.
A konferencia zárónapján Kulcsár Gabriella és Gál Erika a kakucs-turjáni középső bronzkori településen feltárt csonteszközöket elemezte, majd Pásztókai-Szeőke Judit egy újonnan indult alapkutatás részeként a füzesabony-öregdombi településen feltárt speciális eszközök és lenyomatok alapján kísérelte meg rekonstruálni a középső bronzkori textiltechnológiát.
A konferencia három napja igen jó hangulatban telt, az esemény kiváló alkalmat teremtett eredményeink szélesebb szakmai körökben való megvitatására. Az előadásokat követő beszélgetések során körvonalazódó új ötletekkel reményeink szerint jövőbeni kutatásainkat is gazdagíthatjuk majd.
Köszönjük a százhalombattai „Matrica” Múzeumnak a meghívást, valamint a konferencia megszervezését és lebonyolítását!
Előadásaink rövid összefoglalói:
KIRÁLY ÁGNES: Gyászfeldolgozási technológiák – lehetőségek a bronzkori temetkezések kognitív régészeti kutatásában
Korhasztás és hamvasztás: a bronzkori temetkezési rítusok látszólagos két végpontja, melyek nem csupán „végeredményükben”, hanem a végeredmények elérésének útjá ban is jelentősen különböznek egymástól. Az első esetben a fizikai maradványok megsemmisülése hosszas, a gyászoló közösség számára láthatatlan módon következik be, míg a másodikban szinte percek alatt történik a látványos, megrázó átalakulás. A két tapasztalat létrehozásához és megéléséhez a temetési szertartást végző közösség ré széről teljesen eltérő érzelmi beállítottságra és normatív ideológiára van szükség – ám mindkét út hátterében hasonló evolúciós gyászfeldolgozási stratégiák („veszteségmenedzsment”) állnak. Az előadás során megvizsgáljuk a gyászfolyamatok biológiailag kódolt állomásait, valamint azt, melyek azok a kollektív (kulturális), illetve szubjektív (emocionális, neuropszichológiai) tényezők, amelyek leginkább befolyásolhatják egy adott társadalom halottkezelési szokásait. Néhány esettanulmány segítségével kísérletet teszünk arra, hogy újrateremtsük a bronzkori Kárpát-medence halotti rítusainak emocionális („megélt”) és kognitív („elvárt”) beágyazó közegét is.
BARKÓCZY PÉTER, GYÖNGYÖSI SZILVIA, KISS VIKTÓRIA, KOVÁCS RÉKA LILLA, SZABÓ GÉZA: A réz és bronz mesterei – technológia és társadalom
A kora és középső bronzkori fémművesség transzformatív technológiáit, az ércből a fém előállítását, továbbá a homokból vagy kőből kialakított öntőformák készítését, és a fémtől a tárgyig vezető műveletsorok (chaîne opératoire) lépéseit még nem ismerjük minden részletében. Emellett számos nyitott kérdéssel szembesülünk a bronz készítési technológiája elterjedésének vagy a nyersanyagbeszerzésnek a kérdéseit illetően is. Előadásunkban a réz- és bronztárgyak előállításának szélesebb összefüggéseit igyekszünk vizsgálni a technológia, a kézműves mester és a társadalom szempontjaira is kitérve.
MELIS ESZTER: Újabb adatok a középső bronzkori fémművességhez az Északnyugat-Dunántúlon
Ugyan az Északnyugat-Dunántúl földrajzilag és nyugati hatások közvetítésében játszott szerepénél fogva a Kárpát-medence Közép-Európával összekötő kapuja, a magyarországi őskorkutatás egyik elhanyagolt területét jelenti. A kora bronzkorban kialakuló réz- és bronzművességre vonatkozóan néhány baltaöntőforma említésével találkozunk e területről a szakirodalomban (Hidegség, Ravazd). Doktori dolgozatomhoz végzett anyaggyűjtés kapcsán a Hansági Múzeum gyűjteményében egy újabb baltaöntőformát dolgozhattam fel, amely Pusztasomorja-Tímárdombról temetkezésből került elő, ráadásul egy agyag-fújtatócsövecske társaságában. A további mellékleteket jelentő Gáta-Wieselburg stílusú edények alapján a középső bronzkor elejére keltezhető e sír. A pusztasomorjai lelet kapcsán előadásomban a magyarországi és közép-európai késő rézkori/ kora bronzkori temetkezésekben előkerülő fémművességhez köthető eszközöket kísérelem meg összegyűjteni. Az ennek alapján felrajzolt úgynevezett „fémműves sírok” köre egyrészt a technológia fejlettségéről tanúskodik. Másrészt a fémművesség társadalmi hátterének egyik fontos forrásanyaga, amely számos kérdést vet fel elsősorban a kézművesek specializációjának, szociális helyzetének témakörében.
KULCSÁR GABRIELLA, GÁL ERIKA, NICOLE TAYLOR, MATEUSZ JAEGER: Technológiák Kakucson – csonteszközök használata egy középső bronzkori településen (KEX BONE)
Előadásunkban Kakucs-Turján mögött középső bronzkori településen az elmúlt években megismert struktúrákat mutatjuk be. A kerámia alapján felvázolható településtörténetet a konferencia tematikájához kapcsolódóan az állatcsont eszközök szemszö géből tekintjük át. Az ásatás során elkülönített csonteszközök száma máris figyelemre méltó (100 db), és a teljes csontanyag vizsgálata révén mennyiségi növekedés várható. Jelenleg a csüngők – amelyek leggyakrabban nyúl lábközépcsontból készültek – és az árak (lyukasztók) uralkodnak a leletegyüttesben 30-30 %-kal, ám a (mell)tűk (14 %) és a véső jellegű tárgyak (11 %) sem ritkák. Az őskori, különösen a bronzkori lelőhelyekről rendszeresen előkerülő nyelezett agancsbalta (2 %) és egyéb agancseszköz (2 %) viszont nagyon kis számban van jelen, ami szórványos agancsgyűjtésre utal. Arra a kérdésre, hogy ennek csupán őskörnyezeti vagy egyéb oka is lehetett, a későbbi archeozoológiai eredményektől is várunk választ. A magyar–német–lengyel együttműködésben végzett feltárások során lehetőségünk nyílik arra, hogy az eszközhaszná latot a településen belül is értelmezni tudjuk, illetve az esetleges technológiai változásokat is megfigyelhessük. A kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Lengyel Kutatási Alap, a Kieli Egyetem, továbbá az OTKA NF 104792 sz. és az MTA Lendület program támogatja.
PÁSZTÓKAI-SZEŐKE JUDIT, SZATHMÁRI ILDIKÓ, KISS VIKTÓRIA, KULCSÁR GABRIELLA: Sző? Fon? Bronzkori textiltechnológia a Füzesabony-öregdombi tellen előkerült lenyomatok és eszközök alapján
Jelen előadás témája a Lendület Mobilitás multidiszciplináris projekt keretein belül tavaly megkezdett, a Kárpát-medence bronzkori textilművességét vizsgáló kutatás részét képezi, és a Füzesabony-öregdombi középső bronzkori tell-településről származó lenyomatok (növényi alapanyagból készült, nem szövött textíliák) és eszközök (orsógombok, nehezékek, tűk és spulni) alapján kívánja bemutatni az itteni közösség textilművességének jellegzetességeit, az elérhető alapanyagtól nem független technológiai választásait.
