Kiss Viktória előadása az MTA Alumni program keretében

A Magyar Tudományos Akadémia által kezdeményezett Középiskolai Alumni Program és a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében 2022. november 18-án Kiss Viktória tudomány-népszerűsítő előadást tartott egykori alma materében, a Veres Pálné Gimnáziumban. A programot 2020-ban Freund Tamás, az MTA frissen megválasztott elnökeként indította el, amelynek célja, hogy az Akadémia köztestületének tagjai a legfogékonyabb generáció, a középiskolások körében népszerűsítsék a tudományos gondolkodást. A felhívásra 2022 decemberéig a köztestület csaknem 1700 tagja jelentkezett a programra számos tudományterületről, vállalva, hogy akár saját középiskolájában, akár más hazai vagy határon túli középiskolában tart előadást. 

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében működő Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője a 60 diák számára megtartott két előadáson a biorégészet új lehetőségeiről számolt be, amelyek a 21. századi technológia integrálásával rendkívüli távlatokat nyitottak meg. A téma jelentőségét jól jelzi, hogy legmodernebb természettudományos módszerekkel kiegészült multidiszciplináris vizsgálatokat az ún. harmadik tudományos forradalomként (3rd science revolution) is említik. A Vándorlás, nőrablás, pestis, hamvasztás, avagy mi mindent tudhatunk meg a biorégészeti kutatásokból című előadásban az emberi maradványoknak a „helyszínelős” filmekből is ismert izotópos és archeogenetikai elemzésével kiegészített kutatásáról, és kárpát-medence bronzkorát érintő esettanulmányokról hallhattak az érdeklődő diákok.



Vissza