MΩMOΣ XII. Őskoros Kutatók Összejövetele: Őskori ételmódok című konferencia Debrecenben
A járványhelyzet miatt, három év után, 2022. május 18-20. között került megrendezésre Debrecenben, a Déri Múzeum szervezésében a MΩMOΣ XII. – Őskoros Kutatók Összejövetele konferencia. A 25 éve, kétévente rendszeresen megszervezésre kerülő konferencia fókuszában idén a „mit és hogyan ettek az őskorban?” kérdés állt.
A közel 30, izgalmas előadáson túl a találkozót különösen emlékezetessé tette a második nap estéjén tartott őskori lakoma. A résztvevők kipróbálhatták a lepénykenyér sütést, sajtkészítés és fűszerek bemutatóját élvezhették, amelyet egy négyfogásos, korszakok szerinti ételrekonstrukciókból álló menü koronázott meg (a Wok to Box séfje jóvoltából). Az Újkőkori „egyszerűség” fantázianévvel illetett tönköly alapú kásaétel birkahússal, zöldségekkel nagy népszerűségre tett szert, másik kedvencünk pedig a vaskori adatokon alapuló „Asterix lakomája” – Vadsült gyümölcsökkel és lepénnyel volt. A bronzkori egytálétel pedig korhű módon fazékmásolatban, nyílt színi tűz mellé helyezve került elkészítésre.
fotó: Kulcsár Gabriella
fotó: Fülöp Kristóf
A színvonalas rendezvény három témaköre a létfenntartás elengedhetetlen fázisait foglalta össze (I. Élelembeszerzés, élelemtermelés; II. Ételkészítés; III. Ételfogyasztás). Kutatócsoportunk bronzkoros munkatársai két előadással és egy poszterrel az ételkészítés és az ételfogyasztás témaköréhez kapcsolódtak.
Fülöp Kristóf és Gucsi László előadásában a bronzkori edénymásolatokban végzett főzési kísérletek eredményeiről számoltak be, elsősorban az edényeken megfigyelhetők változások, égésnyomok szempontjából (a kísérlet előkészületeiről itt olvashatunk).
fotó: Melis Eszter
Az ételfogyasztás a témakörben Szabó Nóra és Szilas Gábor a középső és késő bronzkori edénydepók vizsgálatának új módszertani szempontjait és értelmezési lehetőségeit mutatták be Budapest környéki esettanulmányokon keresztül. Az elemzések eredményeképpen az ember és a kerámiaedények viszonyát a leletegyüttesekkel végzett cselekmények kontextusába illesztve értelmezték.
fotó: Melis Eszter
Az edénydepók egy speciális csoportját, a temetőkben előforduló, azonban nem sírok mellékleteiként elhelyezett bronzkori kerámiaedényeket Kiss Viktória és Melis Eszter posztere mutatta be, amelyek a halottakat búcsúztató vagy emlékükre rendezett egyéb rituálékkal állhattak kapcsolatban.
fotó: Németh Attila
A konferencia előadásainak mintegy harmada bronzkori témájú volt, így az esemény kiváló alkalmat teremtett a korszak magyarországi archaeobotanikai, archaeozoológiai és kerámiaelemzésekkel foglalkozó kutatásainak megismerésére. Az előadásokat követő jó hangulatú beszélgetések során lehetőség volt az eredmények szélesebb körben való megvitatására, új ötletek körvonalazásra, és természetesen a kötetlen feltöltődésre. Köszönjük a debreceni Déri Múzeumnak, különösen Priskin Anna, Szeverényi Vajk, Hajdú Zsigmond és Nagy Emese Gyöngyvér szervezőknek a konferencia megszervezését és lebonyolítását!
Melis Eszter
Absztraktok
Fülöp Kristóf – Gucsi László: A fazék, mint főzőedény. A főzés használati nyomainak vizsgálata a kísérleti régészet eszközeivel
A hordós testű füles vagy fül nélküli fazekak a főzés tipológiailag jól elkülöníthető eszközei a bronzkor teljes időszakában. Azonban a jellegzetes technológiai és formai jegyek nem teszik kizárólagossá a klasszikus értelemben vett fazék, azaz főzési funkciót.
A kérdés teljeskörű vizsgálatához alapvető fontosságú a használati nyomok megfigyelése és leírása. A főzés legkarakteresebb és legegyértelműbb lenyomata a másodlagos megégés. Ugyanis a kerámiaedények felülete hő hatására változatos mértékben átalakul, illetve bizonyos esetekben akár sérülhet is. Ennek az átalakulásnak a körülményeit és jellemzőit a kísérleti régészet eszközeivel vizsgáljuk. A bronzkori edénymásolatokban történő többszöri főzésekkel a hosszabb idejű használatot modellezzük.
Az ily módon megfigyelt használati nyomok jellemzőinek leírásával elsődlegesen arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a tűz milyen jellegzetes, főzésre utaló nyomokat hagy a fazekakon. Ezt milyen módon befolyásolja az edény hordós testű formája és a főzés kontextusa. A fentieket alapul véve legvégül pedig arra keressük a választ, hogy milyen módon segíthetnek a kísérleti megfigyelések az egykor főzésre használt fazekak akár telepanyagban, akár síranyagban történő azonosításában és értelmezésében? Többek között megkülönböztethető-e a főzésre használt fazék a máglyára helyezett és szintén megégett fazéktól?
Szabó Nóra – Szilas Gábor: Eszik-e vagy isszák? Hagyományok és újítások a középső- késő bronzkori edénydeponálás gyakorlatában
A középső és késő bronzkor időszaka a Kárpát-medencében az edénydepóként értelmezhető jelenségek számának egyértelmű növekedését mutatja, mellyel párhuzamosan a leletegyüttesek és az azokkal kapcsolatos folyamatok is egyre összetettebbé válnak.
Nincs ez másként a főváros térségében sem, ahol az utóbbi években lezajló nagyfelületű feltárások (pl. Budapest, III. Buszesz, III. Királyok útja 291-295., XI. Váli út, XVII. Rákoscsaba-Major-hegy dél, Budajenő-Hegyi-szántók, Dunakeszi-Székesdűlő) alkalmával nagyszámú edénylelet került napvilágra a középső bronzkori Vatya-kultúra klasszikus, fázisától egészen a Halomsíros-kultúra kései periódusáig terjedő mintegy bő fél évezrednyi időszakban.
A gyűjtésünk eredményeképpen a fenti ásatási anyagokból kiválasztott és bemutatott deponált együtteseket több típusú szempontrendszer alapján felépített adatbázis segítségével elemezzük és osztályozzuk (pl.: tipológiai és edénybiográfiai adathalmazok, űrtartalom).
Mindezen vizsgálatok eredményeképpen bővíteni szeretnénk a funkcionális alapon korábban létrehozott depótípusok területi-időrendi kereteit. Választ szeretnénk kapni arra is, hogy az eredmények mennyire tükrözik az egyes korszakok eddigi ismereteink alapján meglévő gazdálkodási, élelemtermelő, ételkészítési, fogyasztási jellemzőit. Vizsgálni szeretnénk az ember és a kerámiaedények egymáshoz való viszonyát is, elsősorban a leletegyüttesekkel végzett cselekmények kontextusába helyezve.
Végül szeretnénk felhívni a figyelmet a várható eredményeket negatívan befolyásoló tényezőkre is, melyek léte elsősorban a hiányos forrásbázis jellegének, valamint a jelenségcsoport kapcsán meglévő eltérő tudományos narratíváknak köszönhetők.
Kiss Viktória – Melis Eszter: Halotti tor nyomai a Gáta–Wieselburg kultúra temetőiben? (poszter)
A kerámiaedények a leggyakrabban előkerült sírmellékletnek számítanak a Kárpát-medencei bronzkorban. Eredeti tartalmukra az azonosítható maradványok vagy részletesebb elemzések hiányában, legtöbbször csak az edényformából következtethetünk. Az edények bár közvetlen rangjelzőnek nem tekinthetők a sírokban, számuk tükrözheti az eltemetett családjának gazdasági helyzetét a temetés időpontjában, utalhat arra mekkora volt a temetési ünnepség, halotti tor.
A Gáta–Wieselburg kultúrához (Kr. e. 2100-1600) köthető sírokban rendszerint 2-3 kisebb, tálalásra-fogyasztásra szolgáló edény kerül elő. Ugyanakkor előfordul néhány, 4-5 edénynél több, főző- és tárolóedényeket is tartalmazó sír, általában idősebb nőké. A nagycenk-laposréti temető szélén lévő, a sírokkal megegyező irányú 27. számú gödörbe kilenc, különböző méretű edényt helyeztek, emberi maradványok azonban nem kerültek elő. Elsőként Zsennyén figyeltek fel hasonló jelenségre, ahol egy tíz edényt tartalmazó gödör a temető központi, legidősebb férfi sírja mellett volt, azzal szoros kapcsolatban állhatott. A temetők területén lévő, de nem a sírok mellékleteként elhelyezett bronzkori edényleletek a temetkezési helyen végzett, a halottakat búcsúztató vagy emlékükre rendezett egyéb rituálékkal (pl. lakoma) állhattak kapcsolatban. A nagycenki és zsennyei edénydepó közel egyenlő számban tartalmazott tároló- és tálaló edényeket. Poszterünkön ezen leletegyüttesek értelmezési lehetőségeit szeretnénk bemutatni.
