Nagyközönség előtt az újraéledő bronzkori kézművesség

CRAFTER – Európai kézművesség a bronzkorban és ma címmel már látogatható a nemzetközi összefogással készült, különleges hangulatú kamarakiállítás a debreceni Déri Múzeum Kávézójában.

A Kreatív Európa Program által támogatott projekt öt európai ország nyolc intézményének (Barcelonai Autonóm Egyetem, Mula város önkormányzata, EXARC, Hallei Őstörténeti Múzeum, Paraćini Városi Múzeum, Déri Múzeum, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet) együttműködésével jött létre, 2018 júliusában. A projekt során lehetőségünk volt részt venni egy, a spanyolországi Mulában megrendezett workshopon. A program keretei között több tudományos és ismeretterjesztő tanulmány is született.

A közös munka során spanyol, német, magyar és szerb keramikus mesterek alkották újra a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak (El Argar, Délkelet-Spanyolország; Únětice/Aunjetitz, Közép-Európa; Füzesabony, Kelet-Magyarország; Vatin/Vattina, Dél-Szerbia) legszebb és legjellegzetesebb kerámia edényeit. A másolatok készítésének folyamatát a tárlaton egy-egy hangulatos dokumentumfilm mutatja be, a kapcsolódó régészeti kultúrákkal pedig látványos poszterek segítségével ismerkedhetünk.

Az időszaki kiállítást Szentei Tamás, Debrecen mjv. Kulturális Osztályának vezetője, Angi János, a Déri Múzeum igazgatója, Szeverényi Vajk régészeti tárvezető és Gucsi László keramikus-restaurátor nyitotta meg.

A négy modern kézműves munkáját és a bronzkori hagyományokat bemutató „In their hands” című dokumentumfilm a helyszínen (DVD-n), az elkészült tárgymásolatok pedig a kiállítás után külön-külön is megvásárolhatóak lesznek.

A tárlat 2019. december 31-ig látogatható.

További hírek és képek a kiállításról:

https://exarc.net/events/crafter-exhibition-opening-debrecen

https://haon.hu/galeria/a-crafter-avagy-a-bronzkori-keramiamuvesseg-felelesztese-cimu-kiallitas-megnyitoja/

https://www.facebook.com/derimuzeum.debrecen/photos/a.538256912904864/2603902356340299/?type=3&theater

Fotó: Lukács Tihamér / Déri Múzeum



Vissza